Változás 23 február 2024

Dicsérjük az Urat, amiért szabadon bocsátottak egy keresztényt Bangladesben!

2023 végén letartóztatták Akramot*, egy bangladesi keresztényt, aki iszlám vallásról tért át. Hamisan vádolták meg azzal, hogy kormányellenes tevékenységet folytat, szegény muszlimokat térít, és rágalmazza Mohamed prófétát.

 

 
Show: true / Country: Bangladesh / Banglades

Ez a történet már önmagában is elég tragikus lenne. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a vádakat megfogalmazó emberek voltak azok, akik egy héttel korábban megverték Akram családját. Akram lányát, fiát és édesanyját muszlim szomszédaik támadták meg. Az incidens során szerzett sérüléseik miatt kórházi kezelésre szorultak. Akram feljelentést tett az elkövetők ellen. A rendőrség nem tett semmit. Amikor azonban hazaérkeztek a kórházból, Akramot letartóztatták.

Az üldöztetés nem újdonság Akram és családja számára. Amióta elfogadták Jézus igazságát, folyamatosan üldözi őket mind a helyi muszlim közösség, mind rokonaik, és sürgetik őket, hogy tagadják meg hitüket.

Mindez folytatódott, miután letartóztatták Akramot. A család állandó félelemben élt újabb támadástól tartva. Éjszakánként kövekkel dobálták a tetőt, hogy ne tudjanak nyugodtan aludni se. Ráadásul, mivel Akram az egyetlen kereső a családban, létbizonytalansággal kellett szembenézniük. Mialatt börtönben volt, a helyzetük egyre reménytelenebbé vált. "A gyerekek egész nap sírnak, és könyörögnek, hogy visszakaphassák apjukat" – mondta Akram felesége helyi munkatársainknak. "Éhezünk. A feszültség és a félelem miatt nem is tudunk enni, sem aludni. Nem tudom, mit tegyek, vagy hová menjek, hogy hazahozzam a férjemet. Kérem, segítsenek rajtunk!"

Az Önök adományainak és imáinak köszönhetően az Open Doors helyi munkatársai meglátogatták a családot, és keresik a módját annak, hogy gyakorlati támogatást és jogi segítséget biztosíthassanak Akram kiszabadulásának érdekében. Dicsőség az Úrnak: Akramot ezután óvadék ellenében szabadon engedték! Ő pedig hálás a keresztényeknek az imádságokért. "Köszönöm mindannyiótoknak, hogy folyamatosan imádkoztatok értem, és segítettétek távollétemben a családomat" – mondta helyi munkatársainknak. "Bátorítással és imádsággal támogattátok a feleségemet, és elláttátok élelemmel a családomat. A támogatásotoknak köszönhetően a feleségem meg tudta védeni a gyerekeket, és képes volt hordozni a családi terheket. Nagyon köszönöm mindazt, amit értünk tettetek."

Amikor hazatért, Akram gyermekei nem győzték ölelgetni és a kezét szorongatni, bepótolva az apa nélkül eltöltött idő veszteségeit. Jelenleg Akram teljes felépülés előtt áll mentálisan és fizikailag is, hiszen nehéz időszakon ment keresztül a börtönben. Akram arra kér minket, hogy továbbra is imádkozzunk érte és a családjáért, hogy meg tudjanak bocsátani azoknak, akik megvádolták és ártani akartak nekik.

Helyi munkatársaink elmondják, hogyan tudunk együtt imádkozni Akrammal és családjával:

  • Imádkozzunk Akram teljes felépüléséért mind mentálisan, mind fizikailag. Imádkozzunk, hogy gyorsan fel tudjon épülni a lelki megrázkódtatásból és a fizikai fájdalomból, hogy élete visszatérhessen a régi kerékvágásba. 
  • Imádkozzunk a család minden tagjáért, hogy a megpróbáltatás után jobban bízzanak az Úrban, és legyenek hűségesek hozzá mindazért, amit ő értük tett. 
  • Imádkozzunk, hogy az erőszak és üldöztetés ne térítse el őket Jézustól, hanem erősödjenek meg hitükben.
  • Imádkozzunk, hogy Isten megbocsátó szívet adjon a családnak az üldözőkkel szemben. 
  • Kérjük Istent, hogy továbbra is gondoskodjon a családról, hogy a bebörtönzés és a hamis vádak után anyagilag talpra álljanak.
  • Imádkozzunk a többi bangladesi keresztényért, különösen azokért, akik az iszlámról tértek át, hogy Isten megóvja őket, és hogy tudjanak róla, az egyház imádkozik értük szerte a világon.

Kapcsolódó cikkek