Video 22 március 2024

Laoszban a tömeg istentisztelet közben támadt keresztényekre

A hívők döbbenten ültek a sűrű, gomolygó füstben. 

 

 
Show: true / Country: Laos / Laosz

Az elégetett Bibliák és énekeskönyvek még parázslottak, az úrvacsoratálca darabokra törve hevert mellettük. Phasouk* lelkipásztor és a dél-laoszi gyülekezet tagjai hitetlenkedve néztek körül.  „A vezetőkkel együtt azon gondolkodtunk, mi történik itt. Miért csinálják ezt? Mit akarnak ezzel elérni?” ‒ mondta Phasouk. De a zűrzavar gyorsan megerősítette, hogy valami bevált és hatásos eszközhöz kell nyúlni: Isten dicsőítéséhez. „Mivel semmivel nem tudtuk megállítani őket, elkezdtünk dicséreteket énekelni.”

A  február 4-i  támadás váratlanul érte a gyülekezetet. „Imádkoztunk, ahogy szoktunk” ‒ emlékszik Phasouk. „Több mint 40 ember – köztük a falu vezetője, a vének, a faluőrök, nők és fiatalok egyaránt – közeledett a házam és a gyülekezeti ház felé. Husángok és kalapácsok voltak náluk. 

A ház, ami az összejöveteleknek helyet ad, Phasouké, ő a gyülekezet lelkipásztora és vezetője. „A falubeliek először csak figyelték az istentiszteletet, majd az egyikük nekirontott a fából készült falnak, amitől az egész környék visszhangzott” ‒ folytatta Phasouk. Az istentisztelet folytatódott, és a 60 keresztény feszülten figyelt Isten igéjére. Ekkor a falu vénei így kiáltottak: „Fejezzétek be a szertartást! Itt nem lehet istentiszteletet tartani!” 

Mintha csak erre várt volna, a felajzott tömeg elkezdte kalapácsokkal szétverni az épület falát. A falu egyik véne észrevett egy Bibliákkal és énekeskönyvekkel teli dobozt, és így utasított a csőcselékből egy fiatalt: „Tedd az összeset a földre és gyújtsd meg!” Egy másik falubeli az úrvacsorához használt tálcát addig verte a földhöz, míg az darabokra nem tört. A tömeg nem oszlott, amíg mindent tönkre nem tettek. Határozott figyelmeztetést adtak Phasouknak és a hívőknek: „Ha továbbra is folytatjátok az összejöveteleket ebben a házban vagy a falunkban, legközelebb porig égetjük ezt az épületet.” 

Nemrégiben Lathman*, a helyi Open Doors munkatársa, meglátogatta Phasouk lelkészt és a többi keresztényt. Lathman Phasoukkal beszélgetve megkérdezte, a támadás után is folytatták-e az összejöveteleket. „Igen, folytattuk tudva, hogy figyelnek minket” ‒ válaszolta Phasouk. „Éreztem a hangján az eltökéltséget”‒ mondta Lathman. „Az üldöztetés ellenére is imádják az Urat.” Lathman tisztában van a helyzet súlyosságával, és hogy nem mindig könnyű megoldást találni. „Ezek a hívők megpróbálnak minél több befolyásos embert abban a reményben elérni, hogy valamelyikük segíteni tud. Míg ők mielőbbi megoldást szeretnének, hasonló esetekben egy-két év, esetleg egy egész évtized telik el, míg megoldás születik. Mindenesetre egy dolog biztos: a hívők állhatatosak maradnak, és bíznak Isten vezetésében, ami biztató a megpróbáltatások alatt is.” 

Valóban, Phasouk lelkipásztor hite bátorításként szolgál a következő napokra nézve is. „Még ha vissza is térnének, és újra megpróbálnának elkergetni minket, nem fogjuk elhagyni ezt a helyet”‒ mondta Lathmannak. „Harcolni fogunk a jogainkért. Ugyanúgy tartunk összejöveteleket, ahogyan eddig is. Csak akkor megyünk el innen, ha biztosítanak olyan helyet, ahol imádhatjuk Istent. Ha ez a falun kívül lenne, nekünk az is megfelel.” 

Amikor Lathman a hívőkkel találkozott, épp dicséretet énekeltek. Ez is bizonyította a próbák idején megmutatkozó reménységüket. 

*A neveket a személyek védelme érdekében megváltoztattuk. 
 

Kapcsolódó cikkek